2010. augusztus 4., szerda

AUGUSZTUSI JÁTÉK

csudálatos, hogy most így negyedikén este el is jutottam addig, hogy végre mesélhessek autusztusi játékomról :) De ne görbüljön senki szája, a játék szeptember 5-ig tuti tart majd, ha tetszős mindenkinek, talán tovább is.
Na, de nem húzom a mézes zsínórt tovább, jöjjenek a szabályok:

AUGUSZTUS JÁTÉKA - hogy legyen miért fűznöd

1. Ahogy azt a korábbiakban vázoltam, ismét lesz ingyen minta, de most nem ám csak úgy kösziért-pusziért... :) Ahhoz, hogy ismét választhass egy mintát, ki kell tenned a játékot a blogodba ismét, megjegyzést hagyni ennél a bejegyzésnél, hogy játszol, majd meg kell fűznöd az előző mintát, amit kaptál (aki még nem kapott mintát, arra a 2. pont fog vonatkozni). Tehát megfűzöd a karkötőt, lefotózod, elküldöd nekem a képet a kész darabról, és máris válaszhatod a másik mintát. Egszerű és nagyszerű :)
Ha játszani szeretnétek velem, szükségem lesz az engedélyetekre, hogy használhassam a fotót a minták bemutatásánál, természetesen megjelölve, hogy ki készíette a karkötőt. Ez visszafelé is így működik: nyugodtan árulhatod a mintám alapján készített karkötőt, csak kérlek a leírásba írd bele, hogy az én mintám alapján készült.
Ha akartok, változtathattok színt a mintában, tehát nem kell betűre pontosan azt fűzni amit kaptál ahhoz, hogy megkapd a következő mintát, de ez esetben légyszi írd le, hogy milyen színű gyönggyel fűzted (színkód szám).

2. Ha még nem játszottál velem, tehát nincs mintád, választhatsz egyet az alábbi minták közül, amit megfűzöl, hogy elkezdhesd ezt a játékot is. A szabály a továbbiakban ugyanaz mint az 1. pontban.

Választható minták "új játékosoknak":










15 megjegyzés:

  1. Én már elkészültem! :-) Természetesen jelentkezek a játékodra. És köszönöm az újabb lehetőséget! Üdv: Kriszta

    VálaszTörlés
  2. Sajnos valamiért nem tudom elküldeni a képeket. Ez a címed: vikishand@fairysdreams-jewellery.co.uk ?
    Ha esetleg valamit rosszul értelmeztem, az én emailem: csapokriszti1@gmail.com, légyszi küldj másik elérhetőséget! Köszi :-)

    VálaszTörlés
  3. Természetesen én is jelentkezem!:) Bár az előző karim nem lett épp tökéletes, de azért elküldöm, majd eldöntöd, hogy felteszed-e. Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  4. Hát persze, hogy jelentkezem! A mintáidnak nem lehet ellent állni! :-)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Viki! Köszönöm a lehetőséget, imádom a peyote-ot, legyen az páros, páratlan, 1-2-3-szemes, sima, körbe, háromszög, négyzet, bogyó, bármi... És imádom a mintáidat, egyiket jobban mint a másikat. Új játékos és új blogista vagyok, ezért remélem megbocsájtod, hogy a blogom ahova belinkeltem a játékod, még igencsak friss, mondhatnám a festék sem száradt meg rajta.
    Az Együtt, veled mintát szeretném megfűzni. E-mailt is írjunk róla, vagy elég itt kérni?
    Köszönöm még 1x!!!

    VálaszTörlés
  6. Szia Viki!
    Én még eddig nem játszottam Veled, sajnos a júliusi játékról lemaradtam, de most szeretnék részt venni, és a Gekkó mintádat fűzném meg.

    raczmelinda@webmail.hu

    Köszönöm: Elcsim

    VálaszTörlés
  7. Jelentkezem én is! Blogomban meghirdettem és a kész karkötő képeid az e-mail címedre elküldtem! Köszi! :)

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Én még nem jelentkeztem nálad, úgyhogy most nagyon szeretném a Gekko mintádat megfűzni és remélem végzek vele még augusztusban.

    köszönöm a lehetőséget :)
    kuti.krisztina@hdsnet.hu

    VálaszTörlés
  9. Szia Viki!
    Én is elkészültem egy csodás mintád megfűzésével.
    Köszönet ismét a lehetőségért!

    VálaszTörlés
  10. Szia Viki,

    Az arany capuccinot megfűztem, el is küldtem Neked a képeket, imádom!:-)
    Most a hipnózis c. mintádat szeretném kérni.
    Ekore is köszönöm!!

    VálaszTörlés
  11. Szia!
    Én is jelentkezem!
    A képet elküldtem.
    Most a Jimmy a zsiráfot (Bp 17) szeretném megfűzni. :)

    VálaszTörlés
  12. Kedves Viki! Én új játékosként jelentkezem! Teljesen odavagyok a mintáidért! Elsőként az Együtt veled csodát szeretném elkészíteni. Előre is köszönöm: Betti
    (banfalvi.betti@gmail.com)

    VálaszTörlés
  13. Szia Viki!

    Megfűztem a Gekkó mintádat, a képet átküldtem mailben. Most a Tintafolyam mintádat szeretném megfűzni!

    Köszönöm:
    Elcsim

    VálaszTörlés
  14. Szia Viki!

    Igy augusztus 31-én még gyorsan jelentkeznék a játékodra, a mintát elküldtem az emailedre.
    Köszönöm,
    Ancsa

    VálaszTörlés
  15. Szia!

    A végére én is ideérek, pedig a karkötő már régen kész van, 'csak' a kapocs hiányzik róla.De most már így lesz kép róla. Küldtem a levelet.
    Köszi!!!
    Adri

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...