2010. július 10., szombat

Ma nagyon kitettem magamért


Eddig a pillanatig több mint 20 új mintát töltöttem fel a MESKA boltomba, és még dolgozom :)
Íme, az egyikük:


Mivel jó esetben mindenki, aki eddig játszott velem rendelkezik legalább egy mintával (ha valaki nem kapta meg, kiabáljon rám e-mailben), arra gondoltam, hogy az augusztusi játék ezen a vonalon fog zajlani. Mivel látom, hogy a peyote fűzőknek egyre népesebb tábora van, nem szeretném elzárni az ingyen minta csapot. Viszont szeretnék kérni valamit cserébe.
Augusztus 1-től tehát ismét játék indul, de aki nem tud várni, előbb is kezdheti :)

Az ok:
Szeretném látni a karkötőket, amit a mintáim alapján fűztök, és szeretném, ha mások is látnák hogy milyen szépeket lehet alkotni néhány (ezer) gyönggyel meg egy kis kézügyességgel. Azt hiszem a legtöbben így is úgy is feltöltitek a kész képeket a blogotokba, fórumokba stb, viszont mindig gyönyörködtet a változatosság, mivel még két ugyanúgy megfűzött karit nem láttam (ugyanolyan minta alapján sem). Küldtétek már sokan a linket, hogy nézzem meg milyen lett az elkészült MŰ, és innen jött az ötlet az augusztusi játékhoz, melynek a szabályai:

1. A már meglévő mintád alapján megfűzöd a karkötőt. Ha akarod színt cserélsz benne, ha akarod, rövidebbet-hosszabbat csinálsz, nem számít. Az se aggódjon, aki eddig nem játszott velem, és még nincs mintája, hiszen a 100. minát bárkinek szívesen elküldöm, azzal lehet indulni :)

2. Lefotózod, és feltöltöd a blogodba/fórumodba a kész kari képét megjelölve a minta forrását (rád bízom, hogy az Etsy/Meska boltom linkjét adod-e meg, vagy a fórumomét, vagy a nevemet)

3. És itt jön a kérés: Szeretném a fényképeket az elkészült karkötőről feltölteni a minták mellé, hogy bemutassam milyen lesz, ha kész lesz. TERMÉSZETESEN annak megjelölésével, hogy ki fűzte a karkötőt, ahol engedélyezett, ott linkkel a blogjához, boltjához. Ez egy nyer-nyer játék ismét. Minden egyes megfűzött és lefotózott karkötőt újabb ingyen mintával köszönök meg, és ahol bemutatom az ékszert, amit készítettél, ott megjelölöm, hogy te voltál a készítője (még véletlenül sem ékeskednék más tollával). Nekem pedig hatalmas elismerés amikor látom, hogy a mintáim élni kezdenek és az emberek szép kommenteket írnak a készítőnek a karkötőkről. A másik jó dolog, hogy sokan változtattok a mintán színeket, így alkalmam lehet bemutatni, hogy egy-egy mintából mi hozható ki.

Ha nem tartjátok jó ötletnek az augusztusi játékot, nyugodtan hurrogjatok le. Aki viszont szívesen játszana velem, annak ismét csak megköszönöm: Örülök, hogy vagytok gyöngyös lányok. Életemben nem kaptam ennyi de ennyi aranyos, őszinte köszönős e-mailt a világ minden tájáról, és tudom, hogy ezt nektek köszönhetem, a honbeli szépenfűző gyöngyös csapatnak, mert ti indítottátok el a lavinát. Köszönöm.

8 megjegyzés:

  1. Ez egy szuper ötlet!:-))))) Még másban vagyok, de ha amint nekikülök és elkészültek, küldöm a képeket a kész karkötőkről.

    VálaszTörlés
  2. Az első gondolatom pont Anikó mondata volt!!! Köszönöm, hogy ilyen jó játékokat találsz ki, ezzel is ösztönözve az olyan lustaságokat mint amilyen én is vagyok (bár nekem inkább idő kellene!!!) Szívesen csatlakozok!!!!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is szuper ötlet! Amint készen vagyok, jelentkezem én is! :-)

    VálaszTörlés
  4. Én támogatom az ötletet 1000-rel, így benne vagyok az újabb játékban is!!!!!!!!:-))

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Köszi a lehetőséget, és akkor szeretném kérni a 100-at, hogy minél előbb el tudjam kezdeni!:oD
    palfalvi.zsuzsa@gmail.com

    VálaszTörlés
  6. Én is beszállnék ebbe a játékba is, szuper az ötlet, és nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a csokorba szedett megfűzött szépségekre!:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...