2010. augusztus 11., szerda

BP106


Pattern BP106

BP73

Pattern BP73
Na, elkezdtem - szép lassan - feltölteni a "galériámba" az elkészült karikat.
Itt megnézhető lesz az összes elkészült csodaság, nyugodtan lehet kommentelni is:




Eddig kettő van fennt, és bár a blogban is közzéteszem a képet ahogy külditek majd, itt egy helyen láthatjátok az összeset.

Az első:

Pattern: BP22 

2010. augusztus 9., hétfő

Tádááááá! és Panda virág

Miután kiokosodtam blog szerkesztésből végre elkészült az az oldal, ahol meg tudom mutatni, ki mit fűzött a minta alapján.
A legutolsó bejegyzés felett (az alsó három kisvirág alatt balra) van két link, az egyik 'Minták és Blog' ezt a főoldal, amit most is olvastok. A másik 'Ti fűztétek' pedig az az oldal, ahová a megfűzött karik kerülnek. Nincs sorrend, ahogy kapom a képeket, úgy töltöm fel őket. Jó nézelődést :)


Továbbiakban alább találjátok az egyik újkeletű (ismét virágos) mitámat, aki Panda virág névre hallgat.
Remélem tetszős.

BP136

2010. augusztus 5., csütörtök

Virágos kari

Ezt már régóta meg akartam mutatni, csak sosem volt egyhelyen a kari, a fényképező gép meg én... Na de most! Annnyira de annyira csajos lett. Imádom.


2010. augusztus 4., szerda

AUGUSZTUSI JÁTÉK

csudálatos, hogy most így negyedikén este el is jutottam addig, hogy végre mesélhessek autusztusi játékomról :) De ne görbüljön senki szája, a játék szeptember 5-ig tuti tart majd, ha tetszős mindenkinek, talán tovább is.
Na, de nem húzom a mézes zsínórt tovább, jöjjenek a szabályok:

AUGUSZTUS JÁTÉKA - hogy legyen miért fűznöd

1. Ahogy azt a korábbiakban vázoltam, ismét lesz ingyen minta, de most nem ám csak úgy kösziért-pusziért... :) Ahhoz, hogy ismét választhass egy mintát, ki kell tenned a játékot a blogodba ismét, megjegyzést hagyni ennél a bejegyzésnél, hogy játszol, majd meg kell fűznöd az előző mintát, amit kaptál (aki még nem kapott mintát, arra a 2. pont fog vonatkozni). Tehát megfűzöd a karkötőt, lefotózod, elküldöd nekem a képet a kész darabról, és máris válaszhatod a másik mintát. Egszerű és nagyszerű :)
Ha játszani szeretnétek velem, szükségem lesz az engedélyetekre, hogy használhassam a fotót a minták bemutatásánál, természetesen megjelölve, hogy ki készíette a karkötőt. Ez visszafelé is így működik: nyugodtan árulhatod a mintám alapján készített karkötőt, csak kérlek a leírásba írd bele, hogy az én mintám alapján készült.
Ha akartok, változtathattok színt a mintában, tehát nem kell betűre pontosan azt fűzni amit kaptál ahhoz, hogy megkapd a következő mintát, de ez esetben légyszi írd le, hogy milyen színű gyönggyel fűzted (színkód szám).

2. Ha még nem játszottál velem, tehát nincs mintád, választhatsz egyet az alábbi minták közül, amit megfűzöl, hogy elkezdhesd ezt a játékot is. A szabály a továbbiakban ugyanaz mint az 1. pontban.

Választható minták "új játékosoknak":










Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...